tavasz?

2008 február 22. | Szerző: faelivrin

 hm. a tavasz.. eszembe jutott, hogy ez a szerelem évszaka, amikor minden olyan romantikus, ha találsz magadnak párt, szerelmet.. na mindgey. sok boldogságot kívánok minden kedves embernek, élvezzék ám ki a tavasz minden egyes percét! 🙂
én ilyenkor álmodozom, imádok a tavaszias levegőn álmodozni, olyan megnyugtató, kellemes.. és sokkal élénkebb is vagyok, Fiúgyermek azt mondja, örül, hogy nemsokára tavsz, így legalább többet fog majd látni mosolyogni.. nos.. remélem azért annyit nem, nem szeretnéktalálkozni vele sokszor. bár az tény és való, néha nagyon tud hiányozni, mondjuk amikor napokig nem hallok felőle, és ilyenkor néha féltékeny is vagyok.. pedig tudom, sokat tanul és nincs elég szabadideje..
komolyan mondom, ilyen ellentétes érzéseket még nem produkáltam egyetlen fiúgyermekkel kapcsolatban sem. lehet azért, mert most elméletileg mindketten szabad utakon járunk, más ez így, nem olyan, mint a többiekkel volt.. és közben meg ott létezik egy másik fiúgyermek -t.g-, az elérhetetlen.. és ottvan az a szerencsétlen batu is, aki kapaszkodni próbál, de reménytelenül.
teljesen összezavarodottnak érzem magam, 3 út van, amire lépnem szabadna (az első és utolsó, vagy a szabadság), én mégis az ismeretlent akarom megjárni, ami televan nagyobbnál-nagyobb csapdákkal és veszélyekkel.
nem értem azt sem, hogy mit akarok, sokszor azon veszem észre magam, hogy az elérhető kettőn ábrándozom, a harmadik eszembe sem jut.. fene érti ezt..
viszont néha az is megtörténik, hogy undorodom mindenféle elkötelezettségektől, meg el szeretnék vágni minden szálat, amik az ilyen ügyekhez kötnek..
nehéz.. nagyon..
nem is tudok ezekről beszélni senkivel, esetleg Lizzivel, de ő is a saját problémáival van elfoglalva.

rá kellett arra is jönnöm, hogy a zene számomra a pótcselekvések egyike.. jó, a normális -kábé 1 óra- adag természetes és még nem pótcselekvés, de a többi 4-5-6 óra már igen.. ennyit ér, ha a délutánjaim a magány csendes gyűrűjében teének, ami elég kényelmes lehetne, ha csak kevesebb időt ölelne fel -mondjuk annyit, amennyit mostanában a barátaimmal hétköznaponként együtt töltünk: mozi, teázás, nagy beszélgetések.. ehelyett mindenki bemászik sopánkodni a szobájába, miközben tévézik, gépezik, zenét hallgat, olvas, stb.. én jobb híján zenélek vagy épp zenét hallgatok és blogolok az unalmas, de egyben mégis fárasztó életemről.
                utálom, ha idegenek vesznek körül, de szívesen ismerkedem.
             utálok beszélni, de ha van, aki meghallgat, mesélek magamtól is.
             imádok hülyéskedni, nem érdekel semmi, mégis néha azt érzem, 
                           hogy legszívesebben elsüllyednék szégyenemben.
és még sorolhatnám.
paradoxonok egymás után.
már csak meg kéne találnom az örgedésem közben elvesztett egyéniségem és siima ügy lenne elintéznem mindent.
ki kéne békülnöm magammal.
vagy be kéne ülnöm 10 romantikus film elé 50 tábla csokival és kábé ugyanennyi csipsszel, meg valami cukros lötyivel és zabálhatnék és bőghetnék kedvemre. ja és akkor még nem is beszéltünk arról, mennyi zsepi kéne.
de szép alternatívának tűnik az is, hogy itt ülök a hülye laptop előtt, éés, mint valami megszállott, kiírom magamból az érzéseimet. mint a szekszésnyújorkban keribredsó.
de rajzolhatnék is.
vagy mondjuk olvashatnék.
vagy eljárhatnék a barátaimmal, vagy új ismerősökkel.
hogy mit választok, rajtam múlik. pech.

nicsak. érkezett egy levél.
Fiúgyermek..
hm. hát izé.. érezteti velem, hogy hiányzom neki. elég rendesen.
“Lécci találkozzunk már, 2 hete nem láttalak.. Eltűntél, te is tudod, de nagyon és nem, szó sincs arról, hogy ez nincs így. Ne rázd a fejed. Igenis, hogy régen láttalak, és igenis hiányzol. Csók, A Gyerek”
igen, tényleg rég találkoztunk, de most semmi kedvem újra látni őt, vagy beszélni vele, igaz tegnap úgy elpanaszoltam volna neki a bajom..

utálom, hogy nincs hangom, nem tudok üvöltözni egy jót, csak hangfoszlányok próbálkoznak kijönni -sikerteleünk, így egy jó hosszú és hangos ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁból csak egy pötty o lesz..
mindenki olyan bunkó volt velem tegnap, kihasználják, hogy nem tudokvisszaszólni valami jó kis ütős dologgal és olyanokat vágnak a fejemhez, hogy csak na.. mindössze csak sírni tudok -hangtalanul- és idegesít, hogy nem hallja senki, nem is törődnek velem.
azt éreztem tegnap, hogy utálom a világot és benne a basztatós embereket, de aztán szerencsér elenyugodtam.
bekapcsoltam a tévét és a francia adón néztem egy ősbéna játékot.

2008 február 20. | Szerző: faelivrin

 van egy lány, aki megismerkedett egy fiúval már több, mint fél éve és elég szimpatikusnak tűntek egymásnak. a fiúnak -saját elmondása szerint- tetszik a lány, és a lány is kedveli a fiút. azonban van egy probléma, ami befészkelte magát a történetbe: a fiú javára való majd’ 10 év korkülönbség. a lány még nincs annyi idős, amennyi kor után ez a korkülönbség viszonylag elnézhető, ezért szülei féltik és neki is vannak azért félelmei az üggyel kapcsolatban. már sokszor találkozott a fiúval, és minden egyes találkozáskor úgy érezte, hogy a fiú csak AZT akarja. ezért elkezdte kerülni őt, ami a fiúnak feltűnt, s szóvá is tette. a lány nem mer megmondani, hogy mi az oka a folyamatos hárításoknak (stb), mert kedveli a fiút, és nem szeretné megbántani. de nem tud a közelében lenni.. és talán egy nagyobb probléma még az is, hogy a lány másba szerelmes, és nem szeretné, hogy a kiszemeltje meglátná őt a sokkal idősebb fiúval (férfival?)..
mit tegyen?

2008 február 19. | Szerző: faelivrin

– hm, lilla, te beteg vagy. eléggé -ilyet az orvostól még nem hallottam. azaz egyszer, amikor tüdőgyulladásom volt. három éve. akkor is csak a röntgenfelvétel bemutatása után. a mostani eredmény: gégegyulladás. némaságra vagyok fogva, és ezt elég jól gyakorlom. már kereken 7 perce nem szólaltam meg. pedig nehéz megállni.. szívesen énekelném végig a számokat, vagy éppen leszólnék valakinek, hogy jöjjön, hadd mutassak valamit..
sokat keres az én szívem, hazahozza, kiönti..
nehezen megy a koncentráció, pedig szinte minden este eltervezem, hogy miről szeretnék írni majd a következő napon.. aztán valahogy mindig elfelejtem és csak nyüglődöm. vagy talán picit idegesít a zene, ami viszont nagyon ritka.. olyan tömöttnek érzem a fejem, minden hang irritál. vagy csak halk a zene. na, így felhangosítva jobb.
csak hang legyen és fény..sok szép halott állat mutassa neked, hogy mennyivel jobb nálad..
azt hiszem szerelmes vagyok. igen, azt hiszem nagyon. szeretem, ahogy rám néz, ahogy szól hozzám, ahogy felém jön, és valami ismeretlen érzés kerülget a gyomromban, akárhányszor csak találkozunk, vagy éppen gondolok rá, igen, nagyon sokat gondolok rá.. sajnos az érzés csak egyirányú.. azaz nem tudom, hogy egyirányú-e, nem beszéltünk még erről. és igazság szerint nem is szeretnék egy ilyen kérdéssel elrontani egy barátságot. az talán fontosabb..
milyen a hang, milyen a fény, milyen vagy te és milyen én?

2008 február 17. | Szerző: faelivrin

 kicsit nyomott hangulatban vagyok, úgy az egész mindenség nem  érdekel, nagyon elegem van már.. hogy mitől? passz. valamitől biztos, mert különben jókedvű (mindenesetre jobb kedvű biztos..) lennék.
de azt hiszem, a mostani “magánéleti” problémáim miatt van most egy pici zűr és idegeskedés (de az jó nagy). mindegy. térjünk át a szebb dolgokra..
tegnap volt a névnapom. mindenki olyan kedves és elnéző volt velem, rég éreztem magam ilyen szerető közegben. amire nagyon vágytam már karácsony óta, azt is megkaptam: a paso legújabb cdjét. hmm.. ezzel a két információval (terveimmel ellentétben) elég sokminden megtudható lett, de sebaj. mostmár nem titok pár dolog:)
annyi midnent kaptam, meg sem érdemlem, és a véleményemmel is szemben áll, hiszen azt tartom, névnapot nem kell ünnepelni, mert minek.. jóó, az jól esik, ha felköszöntenek, de nem kellenek ajándékok.. mindegy. most, hogy így történt, örülök ennek, hiszen ha nem kaptam volna meg a cdt, nem tudnék mit hallgatni, ha nem kaptam volna meg a radnóti összest, nem tudnék ilyen szép verseket olvasni és elmélázgatni.. ha nem kaptam volna csokit, nem tudnék mit rágcsálni még így szomorkásabb kedvemben sem, és hogy őszinte legyek, ez az összes dolog nagyon javítja a hangulatom. 
“drága Licum! 😀 🙂
Nagyon boldog névnapot!
🙂 Nem sorolom fel, mindazt amit
kívánok, mert túl hosszú lenne, szóval
röviden: Minden jót! =) 😀 Ééés jó
kajolást! 😀
Ja és hogy el ne felejtsem:
<3              Egy titkos hód 🙂       <3
Ui.: Tudom hogy elég bénus lett ez a 
       lap, de ne a külsőjét nézd 😀 🙂
       És nemutolsósorban jó TÜBÜLÉST
       (ez olyan jól hangzik =D) Sok
       puszi:
                    _|_/ , a hód :)” 

mellékelve egy mekis brownie, a kedvenc sütim.
és halványlilagőzömsincs hogy kitől kaptam ezt a lapot, de igazán köszönöm. bearanyozta a tegnapi napom..
      

problémák elhárítása

2008 február 12. | Szerző: faelivrin

 be kéne mutatnom írországot, mint az eu peremterületének egy országát, bújom a könyvem -sikertelen. nincs meg a munkakedvem, emiatt csak pár fekete- fehér sor díszeleg a power pointos diáimon, meg egy ronda térkép, amit nagy nehezen, hatalmas keresések árán találtam meg és töltöttem le.
és már hat óra van, aminek meg is van az eredménye: fáradtság ezerrel. az idő folyamatosan múlik, egyre inkább leamortizálódom, csütörtökre készen kéne lennem..
mindegy, azt hiszem mára befejeztem a munkát, holnapra marad a jelentős része -amit viszont már nem tolhatok arrébb. hjaj, mindig ez van. lustaságom következménye, hogy mindig hatalmas mennyiségű feladatok tornyosulnak fel, amiket egyik napról a másikra igazán nehéz bepótolni.
sebaj.

óriási élménnyel lettem ma viszont gazdagabb, elolvastam moliere-től a tartuff-öt, és hatalmas csodálatomra elnyerte tetszésemet. eleinte nagyon aggódtam attól, hogy holnapra hogy is fogom elolvasni azt a nyolcvanvalamennyi oldalt, de pár sor után megnyugodtam: a szöveg olvastatja magát, és mégcsak nem is próza, szerencsére rímekbe szedett.
olvasta valaki az übü királyt? nos. nekünk kötelező olvasmány volt tavaly nyáron, és mindenki úgy borult elé, hogy az egy nagy sz*r, teljesen felesleges elolvasni. ráadásul beszerezni sem könnyű, nagyon kevés van belőle. nagy nehezen megszerezték nekem, le is fénymásoltam és neki is estem, hogyha olyan rossz véleménnyel vannak róla, hát hadd essem rajta túl mielőbb (akkor még megvolt bennem a mmunkamorál:P). hatalmas meglepetésemre viszont nagyon tetszett ez a dráma-féleség, olyan álomvilág-szerű volt, nagyon érdekes:)
de nem foglalkoztunk vele, valahogy elmaradt..

hm. azt hiszem éhes vagyok. feleannyi érdekességek nem történnek velem manapság, mint régebben, unalmasak lettek a hétköznapjaim -nagyon. kéne valaki, akivel ki tudok egy picit kapcsolódni, mert ezek a lazulós-csajos esték és délutánok már elég elavultak lettek, szinte röhögök magunkon, hogy folyton együtt vagyunk. persze, kell, hogy a baráti társaság összegyűljön (de a barát szót itt nem mély értelmezés szerint kell felfogni, inkább a havert használnám, bár az sem a legjobban értelmezhető.) , de nem mindig.. néha más lenne jó:)

hallgassatok szép zenéket. ajánlhatok párat:
karabély – taníts meg élni
damien rice – i remember
paso – summertime
quimby – most múlik pontosan

olvassatok jó könyveket.
azokat nem ajánlok, mert órákig tartana, míg felsorolnám őket.

láthatatlan

2008 február 11. | Szerző: faelivrin

 nyolc óra kínos, az iskolapadban töltött álmodozások után, egy sor (negatív?) élménnyel gazdagabban, hosszas töprengések után újra itt.. csönd van, senki nincs itthon, már sötétedik. milyen szép kilátás van innen az ablakból..a büdös zokni még mindig ott lóg a tetőn, immáron 3 éve, hóban-fagyban, napsütésben, boldogságban- szomorúságban, és egyre fehérebb. tisztul folyamatosan, pedig emlékszem, amikor először megláttam, milyen szürke is volt..
hm.. eszembe jutott hetedikes kis énem, tele bosszúsággal, sötétséggel, mindenkinek elletmondóan, magába borultan, mintha csak a zokni lett volna.. belül forrongott, csak “nem”ek és “csak”ok, “mert”ek hagyták el a száját, sosem mosolygott, főleg feketében járt. az idők elteltével viszont egyre inkább érezte, hogy változik, és ezt örömmel fogadta.. a három év alatt -mialatt a zokni is egyre fehéredett, tisztult- a mogorva, mindent elutasító, fekete, komor lány is folyamatosan kezdett kinyílni, tisztulni, felismerte a rejtett kincseit az életnek, egyre többet merengett újra, nem csak a rosszon járt az esze, azon, hogy lehetne fájdalmat okozni, meghalni (hogy miért, már magam sem tudom. utáltam mindent, ami körülvett, csak sírtam egyfolytában yönyörű zenékre a paplan alatt, vagy éppen az eldugott kis sarkában a szobámnak.. volt egy szikém is, legnagyobb elkeseredéseimben próbálgattama  kezemen, majd kiírtam magamból a bánatom. és rajzolgattam is..).
mintha nem is én lettem volna.. erre az időszakra nem szívesen emlékszem, de mostanában gyakran eszembe szokott jutni. mindenesetre örülök, hogy már nem úgy érzek, ahogy akkor, mostanában próbálom a pozitív oldalát nézni mindennek.. és azt élvezem. megtanultam örülni mindennek, és igen, lehet, hogy néha még mindig vannak rossz pillanatok (amik mindig is leszek), de ezeknek legalább mindig van egyszer vége, és nem mondom, hogy néha nem esik jól szenvedni -mert igenis jól esik-, de mindig túljutunk ezeken.. és újra jönnek a boldogabb időszakok. nevetés a barátokkal, nagy séták, beszélgetések, közös fagyizás, csokievés..
ma például elhatároztuk, hogy csütörtökön beülünk valahova, és sütibe fojtjuk a bálint-nap szerelmes szenvedélyeit, amit még nem volt szerencsénk átélni, de mondjuk nem is nagyon kívánjuk:)
zenét hallgatok.. quimbyt, most múlik pontosan.. gyönyörű ez a szám, azt hiszem, az egész cédéről ez tetszik a legjobban. olyan jó volt koncerten hallgatni, közben körülnézni.. minden szerelmespár egymás karjában, olyan szeretetteljesen nézve egymást.. szeretem, ha egy dalnak van mondanivalója. és ha azt a mondanivalót tudom kötni valamihez..


“azóta szüntelen
őt látom mindenhol
meedten nézek a távolba
otthonom kőpokol
szilánkos mennyország
folyékony torz tükör
szentjánosbogarak fényében tündököl..”

nehéz kezdet

2008 február 9. | Szerző: faelivrin

 vannak pillanatok az életemben, amikor úgy gondolom, szeretném kitárni a világnak az érzéseimet. szeretnék kitörni, de nem merek.
aztán a következő pillanatokban már azon gondolkozom, mennyire is ismerem önmagam. semennyire. mennyire ismernek akkor mások? talán jobban, mint én saját magam. vagy csak próbálkozom elfogadtatni magam olyannak, amilyen szeretnék lenni, ezzel az álarcommal lettem kiismerhető, de ha levenném, teljesen más ember lennék. néha ezt érzem.
ellentétes érzések kavarognak bennem olykor. mindig.

beteg voltam. akkor sokat kellett feküdnöm, olvastam, zenét hallgattam, gondolkoztam. írtam. mert azt szeretek. álmodoztam.
olyan csodálatos, hogy megvan az a képessége mindenkinek, hogy tud nem valós dolgokon töprengeni, kitörni a való életből, elmenekülni a saját világba, ahol minden problémamentes, szép, lila.. ahol az és akkor történik, amikor mi akarjuk.. és hogy ennek segítségével kicsit el tudunk vonatkoztatni a hétköznapoktól, és -én legalábbis úgy gondolom – felhőtlenül boldogok lehetünk.
“ne képzelegj, gicám, sosem fognak akkor megtalálni itt, a földön..”
“álmodozz, ameddig akarsz. ez az egyik legjobb dolog, ami történhet velünk.”
“bárcsak még mindig tinédzser lehetnék, tudnék álmodozni.. ez mostmár nem megy, túl sok az itteni problémám.”
“héééhahó, ébredj. már megint nem figyelsz.. sosem figyelsz rám.”
és olyankor elbambulok. nézek ki a fejemből, a körülöttem lévő zaj megszűnik, semmire nem emlékszem, csak az álmaimra. így nőttem fel..
kis, képzeletbeli barátommal, babival. sokszor a tükör mellett, szemben vele, beszélve magamhoz. rajzokkal.. történetekkel.. kinderfigurákkal. közben pedig a élehető legjobban éreztem magam, emlékeimben is olyan furcsa, mesebeli világba térek vissza.

blogolni nem is olyan könnyű.. megfelelni sem könnyű, igaz azt nem is szeretnék. saját örömömrehoztam létre ezt a blogot, mert habár rendszeresen írok naplót, a lehető legnagyobb titokban, szeretem, ha azért olvassák is a gondolataim.

“-mutass egy embert, ki nem kerget álmokat, s mutatok neked egy boldog embert. -ám az ember igazán csak álmában szabad, így van ez, s örökké így marad.”